Egymillió forint értékű kábeleket lopott

Rendőrség

A ceglédi rendészek és bűnügyesek közös munkájának köszönhetően, egy nap alatt meglett a lopással gyanúsítható férfi.

Egy ceglédi telephelyről betörés miatt érkezett jelzés után indultak meg a rendőrök 2021. szeptember 9-én. A munkához elsőként a behatolás helyén megrongált infrasorompó, és egy raktárhelyiségről lefeszített lakatpánt adott támpontot, később a körülbelül egymillió forint értékű kábelek hűlt helyénél rögzítették a hátra hagyott nyomokat.

A birtokukban lévő adatok alapján az egyenruhás állomány pár óra alatt azonosította a cselekménnyel összefüggésbe hozható férfit, ezzel párhuzamosan a civil ruhás nyomozók kiderítették, az ellopott kábelek egy részét a férfi értékesítette, lefoglalására soron kívül intézkedtek.

R.Mihályért lakhelyére másnap már célirányosan indultak a zsaruk, előállították és kihallgatták. A 39 éves férfi vallomásában elmondta, hogy mivel alkalmi munkájából nem tudta magát fenntartani, a kábelek eladásából akart több pénzhez jutni. Készségesen megmutatta a rendőröknek, hová rejtette az el nem adott kábeleket -azt is lefoglalták-, így a bűncselekménnyel okozott kár teljes egyészében megtérült.

A férfit őrizetve vették és kezdeményezték a letartóztatását, melyet a bíróság szeptember 14-én elrendelt. Vele szemben a további eljárást lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük