Megszúrta élettársát

Rendőrség

A nő bejelentette a rendőrségen, hogy az élettársa lopott. A 42 éves férfi később ezt kérte számon, majd a vita során egy késsel megszúrta a nőt. A férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés a vád.

A vádirat szerint a vádlott és a sértett élettársi kapcsolatban éltek egy XIII. kerületi lakásban. Együttélésüket konfliktusok terhelték, amelyek a vádlott részéről esetenként tettlegességig is fajultak. Ezek miatt a vádlott ellen több esetben büntetőeljárás is indult.

A sértett 2020. október 16-án napközben bejelentést tett a rendőrségen amiatt, hogy élettársa aznap egy XIII. kerületi építkezésről eltulajdonította az egyik dolgozó táskáját, amelyet ezután otthon a mosógépben rejtett el. A kiérkező rendőrök megtalálták a táskát, igazoltatták a vádlottat, és miután megállapították, hogy a táskát valóban az építkezésről vitték el, szabálysértési eljárást kezdeményeztek a férfival szemben.

A vádlott az esti órákban számon kérte élettársát amiatt, hogy korábban kihívta a rendőröket, majd szidalmazni kezdte a nőt. Ennek során a férfi magához vett egy kést és azzal egy alkalommal megszúrta a sértettet a hasán.

Ezt követően a férfi a sebre kötszert rakott, azzal próbálta a vérzést csillapítani, de eredménytelenül. Mentőt azonban a sértett kérése ellenére sem hívott. A sértett végül a szomszédban lakó gondnoktól kért segítséget, aki értesítette a rendőröket és a mentőket.

A vádlott ezután még igyekezett a támadás nyomait eltüntetni, felmosott, rendet tett, majd magához vette a kést és azzal együtt elhagyta a lakást. A vádlott a kést az egyik közeli kukába dobta. Ezután visszament volna a lakásba, de az időközben kiérkezett rendőrök még az épület előtt elfogták.

A szúrt hasi sérülés a sértettnél közvetett életveszélyt idézett elő.

A Fővárosi Főügyészség a férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására, és közügyektől eltiltásra tett indítványt a vádiratban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük