Közel 38 millió forint értékű marihuánát foglaltak le

Rendőrség

A fővárosi rendőrök látókörébe két román állampolgár került, akik a gyanú szerint nagy mennyiségű kábítószerrel kereskedtek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói 2021. június 7-én Budapest VII. kerületében, a Kertész utcában fogták el a két férfit, akik éppen a 42 éves budapesti V. Zoltánnak kínáltak megvételre kábítószert. A felderítők a román állampolgárok autójában mintegy 170 gramm marihuánát találtak, valamint pénzt is lefoglaltak.

A nyomozók megállapították, hogy a két férfi egy szentendrei családi házban tárolta a kábítószert, ahonnan 15 csomagba csomagolva több mint 15 kilogramm marihuánát foglaltak le, melynek értéke közel 38 millió forint.

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói a két román állampolgárt kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd – őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. V. Zoltánt kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként, a férfi szabadlábon védekezik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük